Blog
A Tisza-tó Kilátói: A Bölömbika Kilátó
A Tisza-tó vadregényes szépsége számos kalandot kínál a természet kedvelőinek, különösen a vízi túrázóknak. Az egyik legérdekesebb látványosság a Bölömbika Kilátó, amelyet 2021-ben adtak át.
Tisza-tavi vízi motorcsónak és evezőhasználati szabályok
15 útravaló, amit vízre szállás előtt érdemes tudnod! A Tisza-tó a természeti kincsek hazája. Igazi földi paradicsom, változatos szigetek, holtágak és csatornák növények és állatok
A Tisza-tó Kilátói: A Fattyúszerkő Kilátó
A Tisza-tó csodálatos környezetében található Fattyúszerkő Kilátó egyedülálló élményt kínál a természet szerelmeseinek. A kilátót kizárólag vízi úton lehet megközelíteni, saját kikötője és pihenőpontja is
Fedezd fel a Tisza-tavat a Küszvágó Csér Kilátóból
A Tisza-tó Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti kincse, mely számtalan kalandra várja a vízi túrák szerelmeseit. Az egyik legújabb és legérdekesebb látványosság a Küszvágó Csér Kilátó,
A Tisza ajándéka
A közúti híd betonlábai alatt átsurranva csak a víz lehelt ránk hűvöset. Egy ismerős jégmadárfészek felé kormányoztam a hajót; reméltem, hogy ha a kismadár el is rejtőzik a forróság elől, a part menti gyalogakácok ágai legalább egy tenyérnyi árnyékkal megajándékoznak bennünket. De a Tisza aznap nem nyugalmat, hanem csodát tartogatott.
Hirtelen szokatlan, zaj törte meg a hőség zsibbadt csendjét a sulyommező felől. A levelek vadul táncoltak, mintha valami láthatatlan erő rángatná őket a mélyből. Aztán felbukkantak.
Két vidra.
Ott voltak, alig pár ölre tőlünk, a verőfényes déli ragyogásban. Egy hatalmas, öreg talán hím, és egy fiatalabb, aki épp a területét próbálta védeni a vének tapasztalatával szemben. De az is lehet, hogy az idősebbik egy nőstény volt, aki a kölykét akarta önálló pályára állítani. Nem tudom, de úgy civakodtak, úgy verekedtek a sulyom között, mint a strandon a gyerekek, akik nem tudnak osztozni a homokváron.
Megbabonázva néztem őket. Évek óta cserkésztem ezt a titokzatos ragadozót éjjel és hajnalban, sárban és fagyban, de eddig csak a lábnyomukat vagy a nádas halk neszét kaptam el. Most pedig itt voltak, a nap kellős közepén, mit sem törődve a világgal.
A vita nem tartott sokáig: a nagyobbik tekintélyt parancsolóan kiadta a kicsi útját. A fiatalabb még élesen, panaszosan füttyentett egyet – ez a hang végighasított a mozdulatlan víztükrön –, majd előttünk elúszva, sebesen vette az irányt az élő Tisza felé.
„Az ember olykor fegyverrel vagy kamerával üldözi a vadat éveken át, és az mégis láthatatlan marad. Aztán egy napon, amikor a legkevésbé várja, a természet maga rántja félre a függönyt.”
A meglepettségtől elakadt a lélegzetünk.
A vendégekkel együtt kapkodtunk a kamerák után, de a szemünk többet látott, mint amit az lencse valaha rögzíteni tudott. Magam is alig hittem el: a Lutra nevű motorcsónakkal üldöztem egy eleven vidrát a tikkasztó fényben! Úgy húsz méteren át láthattuk selymes, vizes hátának csillogását, aztán gondolt egyet, és úgy tűnt el a vízben, mint a kámfor. Csak a táguló körök maradtak utána a felszínen.
A túra hátralévő részében már nem a hőséget éreztük. Valami olyan ősi elégedettség szállt meg minket, amit csak a természet tiszta őszintesége adhat. Ha abban a pillanatban sárkánygyíkok emelkedtek volna fel az Aponyhátról, azt is természetesnek vettem volna.
Visszatérve a kikötőbe, a történetünk hitetlenkedő fejcsóválást aratott. A természetvédelmi őr barátunk is csak mormogott maga elé: ő kilenc év alatt látott egyszer vidrát szemtől szembe, mi pedig kettőt kaptunk egyetlen délelőtt alatt. De nem vitatkozott. Látta a vendégek arcán azt a különös fényt, amit nem a nap égetett oda, hanem az a tudat: vidrát csak akkor lát az ember, ha a vidra is úgy akarja!